Az Epurbloc működése
A több, mint 100 éves múltú francia SOTRALENTZ Rt. együttműködve a Francia Tudományos Akadémia é s Vízügyi Minisztérium szakbizottságaival és kijelölt kutatóintézetével fejlesztette ki és szabadalmaztatta a Sotralentz Plastepur® Epurbloc ® THPM polietilénből fújó-extrudáló eljárással gyártott egyedi szennyvíztisztító termékcsaládot.
Ez a teljes rendszer már közel 40 éves múlttal és Európában több milliós darabszámú, működő telepítéssel rendelkezik. Hazánkban már több, mint tizenhat éve történnek a telepítések az ország minden részében é s nagy megelégedésre, eddigi közel ezres darabszámban. A rendszer hazai bevezetésének első lépéseként a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Rt. megbízást kapott az EPURBLOC ® oldómedence engedélyeztetését előkészítő eljárás lefolytatására. A kimerít ő vizsgálat 1993 októberében lezárult és a VITUKI Rt. az anyagot továbbította az Országos Vízügyi Főigazgatósághoz, ahol ezután 288. Törzskönyvi számon Alkalmazási Engedélyt adtak ki az EPURBLOC ® oldómedencére, mint újfajta technológiának a szennyvíztisztításban való használatára.
A hatályos rendeletnek megfelelően öt év elteltével a szerzett műszaki és üzemelési tapasztalatokat felülvizsgálva és azt kielégítőnek ítélve az OVF 1999-be n határidőhöz nem kötött Alkalmazási Engedélyt adott ki. A rendszer működéséhez alkalmazott BIO7 szennyvíz adalékanyagokat a Johan Béla Országos Közegészségügyi Intézet bevizsgálta, aminek alapján az Országos Tisztifőorvosi Hivatal azokat nyilvántartásba vette és alkalmazásukat országosan engedélyezte. Hazánk 2004 május 1-i Európai Uniós csatlakozása után az Alkalmazási Engedélyek hatályukat vesztették és a SOTRALENTZ Rt. által megszerzett jogszerű CE megfelel őségi minősítés lépett érvénybe, ami a megszerezhet ő legmagasabb szintű EU engedély. A vonatkozó EU szabvány honosított nemzeti szabványként lett bevezetve Magyarországon, így a rendszer korlátozás nélkül hozható forgalomba hazánkban is, mint korszerű egyedi szennyvíztisztító eljárás.
A PLASTEPUR ® EPURBLOC ® rendszer legfontosabb jellemzője, hogy a tisztítási technológia semmilyen gépesített szakaszt nem tartalmaz, így külső energiát sem igényel csak gravitációs átfolyású, ezáltal elromlani képes alkatrésze sincsen. Ez az eleveniszapos biológiai rendszer semminemű környezeti ártalmat nem okoz és a telepítési költsége mintegy fele, harmada egy átlagos családi házra vetített csatornázás beruházás költségének és az üzemköltsége a közcsatorna díjnak csupán 10-15 százaléka.
A SOTRALENTZ PLASTEPUR® EPURBLOC® technológia alkalmazható minden olyan területen, ahol összhangban az EGK 91/271 sz határozatával - faluszerű település, ritkán lakott területek, kisvárosok kertvárosi részei stb - nem gazdaságos a csatornahálózat kiépítése, vagy üzemeltetése! A SOTRALENTZ rendszer alkalmazásával jelentősen csökken a lakosság terhe is, hiszen egy átlagos 4 fős család egyhavi szennyvíztisztító üzemelési költsége nem éri el a bruttó 400 Ft -t sem!
A technológia két részből áll: A házból kilépő konyhai, fürdő és fekáliás szennyvizek a család létszámához méretezett oldótartályba kerülnek, ahol levegő nélküli, anaerob körülmények között történik a szennyvíz előtisztítása. Az oldómedencében felúsznak a zsírok, melyek jelentős részét a betelepített zsíroldó enzimek feldolgozzák, a középső áramlóképes folyadék fázisban szaporodnak és dolgoznak a betelepített anaerob baktériumok enzimek és vitaminok, és a műtárgy alján ülepedik le a szennyvíz iszap, amit már a baktériumok sem tudnak lebontani és cseppfolyósítani. Ez olyan csekély mennyiségű, hogy csak 3-4, jó esetben 4-5 évenként egyszer kell karbantartani, azaz szippantással eltávolítani az iszapot és a felúszott zsírréteget, ami pl: egy 4 fős család estén mindössze 2 m3-t jelent.
A kiépítendő második fázis minden esetben egy utótisztító átlevegőztetett, aerob szakasz, ahol befejeződik a szennyvíz tisztítása és baktérium mentes tiszta víz kerül a befogadóba. Ez a befogadó lehet a kertben kiépített kis felületet igénylő gyökérzónás elszikkasztás, alagcsövezett szűrőágy, csepegtető test, vagy akár élő víz, patak, árok, csapadék csatorna stb is. Minden talajszerkezetre és talajvíz viszonyra van kidolgozott megoldás. A rendszer tisztítási hatásfoka olyan kiváló, hogy azonos, vagy jobb tisztítási paramétereket biztosít, mint a közcsatornás rendszerek szennyvíztisztító telepei.
A használat során havonta egy alkalommal, WC-n át történő beöblítéssel baktérium frissítő BIO7 adalékot kell juttatni a rendszerbe ellensúlyozandó a bekerülhető antibiotikumokat, gyógyszer maradványokat, tisztítószer adalékokat stb. Nem használt ingatlan esetén a baktériumos közeg több, mint hat hónapig életképes, azaz működőképes, majd ismételt használatbavételkor egy újabb adalék mennyiséggel ismét „felébreszthető”. A rendszer működése: Külső energiát, elektromos áramot nem igényel, használatához szivattyúra, elektromos motorral működő eszközre nincs szükség. A rendszer kizárólag gravitációs elven működik. A rendszer előnyei: Telepítése egyszerű. Minden házhoz az ingatlanon belül lehet telepíteni.
Nincs szükség a meglévő úthálózat, járda felbontására és újjáépítésére. Kicsi a helyigénye, így minden kertben kialakítható a mintegy 60-70 m2 szikkasztó terület. Telepítése rövid időt igényel, vagyis átlagosan kettő nap alatt egy 4-6 fős rendszer telepíthető és azonnal használható. A telepítés jelentős része egyszerű földmunka. Használata külön képzettséget nem igényel hiszen nincs, ami a rendszerben elromolhatna, és a havi egyszeri frissítő baktérium beadagolása is könnyű. (WC be szórva leöblíteni)
Szabálytalan használatból adódó esetleges baktérium elhalás esetén sincs környezetszennyezés, mivel a rendszer automatikusan lezárja az elfolyást, ugyanakkor egy rendkívüli szippantást követően károsodás nélkül újraindítható a több generációt kiszolgálni képes rendszer. A tisztított szennyvíz a szikkasztómezőn öntözővízként hasznosul csökkentve ezáltal a vezetékes víz igényt és a víz is helyben marad, ami igen komoly környezetvédelmi előny. A gyártó tízéves szavatosságot biztosít a műtárgyakra.
Gazdaságosság: Beruházási költsége jelentősen olcsóbb, fele, harmada, mint a csatorna rendszereké. Fenntartási költsége kevesebb mint tizede a csatornahálózat díjainak. Szakaszosan telepíthető és minden rendszer önállóan a kiépítése után azonnal üzemképes. Nincs teljesítmény korlátja, így a családi házas legkisebb 1-2 fős egységtől felfelé közintézmények, iskolák, óvodák, panziók, nagyáruházak stb. kommunális szennyvízét is képesek kezelni, nem meghaladva a kifolyó szennyvíz ágaként maximum 50 lakosegyenértéket. Nagyobb épületek esetén ez több ágon való szennyvíz kivezetést jelent, ami egyáltalán nem drágítja a rendszert.